23 kg fogyás! Zsuzsa fogyókúrás sikertörténete

„A fogyástól kivirultam”

Nagy Zsuzsanna fogyókúrás története jó példa arra, hogy nem lehetetlen egyik napról a másikra salátára cserélni a péksüteményt, és három hónap alatt leadni akár több mint húsz kilót!

Ez én vagyok?!

Az utóbbi két évben szinte észrevétlenül szedtem fel több mint 30 felesleges kilót. Természetesen én is láttam, hogy itt-ott megjelentek rajtam nem kívánt hurkák, azonban mégsem törődtem vele túl sokat. Mindez ugyanis nem zavart egészen addig, amíg elém nem tettek a barátaim egy rólam készült fotót. Ekkor ugyanis nem akartam elhinni, hogy magam látom, olyan hatalmas és a saját szememben is kövér voltam. A fogyókúrás cikk folytatása ...

A szintetikus vegyületek hízásra hajlamosítanak

A szintetikus vegyületek, például a bisphenol, a műanyaglágyítók , vagy a tűzvédelemben használt anyagok komoly terhelést rónak az emberi szervezetre.

Többek között elhízásra és cukorbetegségre hajlamosítanak – állapították meg az angol ChemTrust környezet-védő szervezet munkatársai, akik a szakirodalmat tanulmányozták. Publikációjukban közel 240 vizsgálat eredményét összegezték. A fent nevezett kemikáliák előfordulnak műanyag játékokban, elektromos készülékekben, PVC-padlókban és konzervdobozokban egyaránt. A fogyókúrás cikk folytatása ...

Paleolit táplálkozás

Rohamosan nő a Paleolit táplálkozás híveinek száma, mely módszer őseink szokásaira épül. Az irányzat legfőbb célja: kiiktatni az étrendünkből az olyan „civilizációs élelmiszereket”, mint a tejtermékek és a gabonafélék. Mindez idővel az ideális súly elérését eredményezi.

A Paleolit táplálkozás Szendi Gábor pszichológus, tudomány-kritikus nevéhez kötődik, aki hosszú évek kutatómunkája alapján részletesen kidolgozott egy több tízezer éves alapokon nyugvó életmódot, amely őseink táplálkozási szokásaiból indul ki. A fogyókúrás cikk folytatása ...

Gyermekkori elhízás

A gyermekek elhízása mostanában nagyon súlyos problémát jelent. Kimondhatjuk, hogy népbetegséggé vált. Elhízott gyermekkel már óvódás korban találkozhatunk, és ha nem kezeljük időben, akkor az iskolás évekre is kiterjed.

Persze sok embertől hallani, hogy, jaj de kis cuki, husika. De gondoljunk bele, hogy a gyermek maga mit érezhet. A túlsúlyos gyerekek visszahúzódóak, ügyetlenebbek. Emiatt sokszor jelentkeznek az agresszió kisebb tünetei. Ebből következik, hogy egy idő után a kortársai ki fogják közösíteni. Ezt pedig a maga módján fogja feldolgozni, mégpedig az evéssel. Ezzel fog magának örömet szerezni és a kilók csak jönnek és jönnek. A fogyókúrás cikk folytatása ...

Ideális testsúly = Egészség

A mai ember életformája nem emlékeztet az egykori természetes viszonyokra. Az utóbbi évszázad gyors változásait, mérgező anyagait a táplálkozásban sem megszokni, sem ilyen gyorsan tolerálni vagy kiüríteni az emberi szervezet nem képes. Amivel minden nap szembe kell néznünk:

1.    A táplálkozás ipari, kereskedelmi manipulációja, ahol nem szempont az egészséges táplálkozás (készételek, gyorsételek, tartós, pépesített, szárított, felfújt, instant, pelyhesített ennivalók dömpingje) A fogyókúrás cikk folytatása ...

Karcsúsodj mézzel!

Hat tipp egy egészséges fogyókúrához

Az ételekhez adott cukor sajnos súlygyarapodáshoz vezet, függetlenül attól, hogy fehér vagy barna cukrot használunk. Viszont van egy jó megoldás arra nézve, ha valaki nem akar lemondani az édes ízekről. Kiválóan helyettesíthető a cukor mézzel. Íme néhány tipp, hogy hogyan tudod a mézet bevinni az étrendedbe.

A cukrot tartalmazó ételek fogyasztása során megnő a vér glükóztartalma és trigliceridtartalma. A triglicerid a vérben található zsír egyik fajtája, amelyek súlyosan károsítják az ereket. Viszont ha a cukrot kiváltod mézzel, akkor ez nem következik be. A fogyókúrás cikk folytatása ...

Fogyókúra szívószállal

Mindig van új fogyókúra a nap alatt! A tökéletes diéta módszerének feltalálásáig minden bizonnyal sok-sok kutatással és fejlesztéssel kapcsolatban hallhatunk újabb kecsegtető híreket arról, hogy miként tudjuk a fogyókúránkat minél egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni. Nemrégiben egy holland kutatócsoport egy új diétás ötlettel állt elő: a továbbfejlesztett szívószállal való evéssel.

Tudósok kimutatták, hogy ha az ételszívás mellé orrunkba koncentrált ételszagot is juttatunk, átlagosan 5-10%-kal kevesebb ételt kívánunk. A fogyókúrás cikk folytatása ...

Mennyire elhízott a magyar?

A TÁRKI legutóbbi szakirányú felmérése szerint a magyar állampolgárok jelentős részének torz a saját testéről alkotott képe.

A magyar lakosság 65 százaléka úgy gondolja magáról, hogy testsúlya normál, annak ellenére, hogy a valójában ez maximum 40 százalékukra igaz. Túlsúlyosnak vagy kórosan elhízottnak pedig csupán 26 százalék látja magát, míg a valóságban a népesség 53 százaléka tartozik ide!

A magyar veszélyesen kövér egyének 28 százaléka véli úgy, hogy normál testalkata van és nincs szüksége fogyókúrára. A fogyókúrás cikk folytatása ...

20 kiló fogyás – jojó effektus nélkül

Ez egy biztos fogyókúrás módszer.

Biztosan Te is biztosan úgy szeretnél megszabadulni az igencsak jelentős túlsúlyodtól, hogy azt visszahíznád pillanatok alatt.

Száz százalék, hogy a különböző gyors diéták által már többször is könnyedén és gyorsan leadtál néhány kilót. Emellett gyakran tapasztaltad azt, hogy ennél sokkal gyorsabban jöttek vissza azok. Azt tudnod kell, hogy ha a jojó effektus miatt feladod a fogyókúrát, akkor biztosan nem fogsz győztesen kikerülni ebből a harcból. Mi most szeretnénk ismertetni veled egy olyan diétás módszert, ami által tartósan köszönhetsz el akár húsz kiló többletsúlytól. A fogyókúrás cikk folytatása ...

4 hét alatt -9 kiló – egészséges fogyókúra

4 hét alatt, -9 kiló az egészséges fogyókúrával

Szabadulj meg örökre a túlsúlytól!

Szeretnél egy olyan diétás programot kipróbálni, amely nemcsak megszabadít a súlyfeleslegtől, hanem az egészségedre is figyel – óvja a szívedet, és rákmegelőző? Akkor ezt a fogyókúra módszert Neked találták ki!

Ugye előtted van a kép egy mediterrán vidékről? Tengerpart, narancsligetek, borvidékek. életérzés…

Ezzel szemben itt vagy Te, akinek a szívbetegséggel, túlsúllyal és a rák kialakulásával kell megküzdenie.
Ugye inkább az előzőt választanád? Nem kell mást tenned, mint követni a mediterrán diétát és máris sokat tehetsz az egészséged megőrzése érdekében, és nem utolsó sorban a fogyásod érdekében. A fogyókúrás cikk folytatása ...