A 4 legnagyobb étkezési hiba, amivel hazavágja az edzését

Sokan hiszik azt, elég egy héten párszor elmenni sportolni, hogy fittek és egészségesek legyenek. Pedig a várva várt eredmény, valamint a kívánt állóképesség és erőnlét csak akkor érhető el, ha a mozgás mellett odafigyel az étkezéseire is. A Huffington Post összeszedte, miken lehet legkönnyebben elbukni.

Ha túl kevés zsírt fogyaszt

Sokan azért ódzkodnak a zsírfogyasztástól, mert úgy gondolják, hogy káros és hizlal, pedig az igazság az, hogy vannak „jó” zsírok is, melyek például az avokádóban, diófélékben, vagy magvakban találhatóak meg. Ráadásul fogyasztásuk nemcsak egészséges, hanem – bármilyen meglepő, de – a fogyásban is nagy szerepük van: egyrészt azért, mert hamar és hosszan teltségérzetet keltenek, másrészt pedig növelik az antioxidánsok felszívódását, sőt, felgyorsítják az anyagcserét és a kalóriaégetést is.  Ezek a fajta zsírok tehát épphogy kulcsfontosságú szerepet játszanak a diétában és az edzésben – arról nem is beszélve, hogy ha valaki nagy mértékben megvonja ezeket magától, az krónikus fáradságot, depressziót, illetve gyenge immunrendszert is eredményezhet. Persze ez nem azt jelenti, hogy végre zsírban tocsogó, nehéz ételek fogyasztására kapott zöld utat, ha azonban ügyel a mértékre, és odafigyel arra is, mit is eszik, akkor jobb eredményeket érhet el, mintha teljesen megvonná magától. A fogyókúrás cikk folytatása ...

Az omega 3-6-9 zsírsavak jótékony hatásai

Az omega 3-6-9 zsírsavak jótékony hatása vitathatatlan!

Ma már számos kutatás megcáfolta azt az állítást, hogy zsírszegény étrend a fogyás meghatározó oszlopa. Egyre több fogyókúrás étrend szorgalmazza a jó zsírok fogyasztását. Elengedhetetlennek tartja, hogy a fogyókúra során leadott kilóktól véglegesen
megszabaduljunk.

A jó zsírok forrása az omega 3-6-9- zsírsavak

Az omega-3 és omega-6 többszörösen telítetlen esszenciális zsírsavak az egészségünk és fogyásunk szempontjából létfontosságúak. Tudni kell, hogy ezeket a szervezet nem képes maga előállítani, a működéséhez azonban elengedhetetlen. Pont ezért az ilyen esszenciális zsírsavakat az étkezés során vagy pedig táplálék kiegészítők által kell magunkhoz venni. A fogyókúrás cikk folytatása ...

Fogyókúrához az esszenciális zsírsavak is nélkülözhetetlenek

Omega-3 és Omega-6

Egy zsír akkor számít jó zsírnak, ha az minél inkább hozzájárul az egészségünkhöz és a fogyáshoz, azaz hidegen sajtolt és minél nagyobb arányban tartalmaz többszörösen telítetlen zsírokat, valamint nagy mennyiségben tartalmaz esszenciális zsírsavakat.

Vannak olyan többszörösen telítetlen zsírsavak, melyeket a szervezet nem képes önmaga előállítani. Viszont a megfelelő működéshez ezek elengedhetetlenek, más szóval esszenciálisak. Ezeket az étkezésen tudjuk a szervezetbe juttatni. A fogyókúrás cikk folytatása ...

Ideális testsúly = Egészség

A mai ember életformája nem emlékeztet az egykori természetes viszonyokra. Az utóbbi évszázad gyors változásait, mérgező anyagait a táplálkozásban sem megszokni, sem ilyen gyorsan tolerálni vagy kiüríteni az emberi szervezet nem képes. Amivel minden nap szembe kell néznünk:

1.    A táplálkozás ipari, kereskedelmi manipulációja, ahol nem szempont az egészséges táplálkozás (készételek, gyorsételek, tartós, pépesített, szárított, felfújt, instant, pelyhesített ennivalók dömpingje) A fogyókúrás cikk folytatása ...

Pritkin diéta

Pritkin diéta

Csodás alak, éhezés nélkül!

Dr. Pritkin táplálkozástudományi szakértő volt. Diétája a zsírok bevitelének minimalizálásán alapul. Amennyiben ezt a fogyókúrát választod, akkor nem csak a kilók fognak eltűnni, hanem a koleszterinszinted is valószínűleg a normális értéken fog mozogni.

Ez a fogyókúra nem új keletű. Pritkin koleszterinproblémákkal és túlsúllyal küzdött. Az 1950-es években dolgozta ki ezt a diétás módszert, amely az Amerikai Egyesült Államok első komoly egészségmegőrző programjává lépett elő. Az elmúlt évtizedekben mindig újabb és újabb diéták láttak napvilágot, de a Pritkin diéta a mai napig nagy népszerűségnek örvend az angolszász területeken. A fogyókúrás cikk folytatása ...

Sav-bázis egyensúly

Sav-bázis (pH) egyensúly

Mi is az a sav-bázis egyensúly?

Egészségünket egy kötéltáncoshoz is hasonlíthatjuk, akinek szüntelenül egyensúlyoznia kell. Ragnar Berg (1873-1956) svéd táplálkozástudós  már az elmúlt évszázad húszas éveiben felismerte a savak és lúgok egyensúlyának jelentőségét az ember egészségének szempontjából.

A savak és lúgok emésztésünk természetesen termékei. A sav-bázis egyensúly bonyolult emésztési folyamatok biztosítják szervezetünkben és tartják pH értékét 7,5-ös szinten. Az, hogy szervezetünk ebben a folyamatban mekkora teljesítményt nyújt, világossá válik, ha tudjuk, hogy az egészséges pH-értékhatár 7,35 és 7,45 között van. Az optimális működés érdekében egy minimális intervallumon belül kell tartanunk szervezetünk optimális pH értéket a hosszú távú és megfelelő működés érdekében. A fogyókúrás cikk folytatása ...

Nagymamáink fogyókúrája

Nagymamánk fogyókúra módszerei

Bizonyára sokaknak nehéz elképzelni, hogy a most olyan törékeny nagymamája is fogyókúrázott egykoron és a legkülönbözőbb módszerekkel próbálta megőrizni, vagy éppen visszanyerni a karcsúságát. Hihetetlen, vagy sem, számos olyan praktika létezik, amelyet érdemes megtanulni felmenőinktől, mert örök érvényű, hatékony és nem utolsó sorban természetes.

Felmenőink komolyan vették a bölcsességet, mely szerint csak az élhet hosszan és egészségesen, aki a nap járásához igazítja életritmusát. A fogyókúrás cikk folytatása ...