A fogyókúra kerékkötői

A mai, általában erősen egészségtelen táplálkozás és életmód mellett szinte hallani a fogyókúrázók óriási tömegének együttes sóhaját reggelente, amikor hezitálva rálépnek a mérlegre, és keserűen felfedezik, hogy minden küzdelmük hiába való volt, nem fogytak semmit.

Az emberek tanácstalanságánál talán csak a szomorúság nagyobb, hiszen ők mindent helyesen csinálnak: mozognak, keményen tartják a diétát, a súlyuk azonban csak nagyon nehezen csökken. A rendszeres testmozgás és a helyes táplálkozás természetesen nagyon fontos, de sajnálatos módon néha nem elég. Íme, néhány fogyókúragátló tényező és az ellenük ajánlott lehetséges lépések:

Élelmiszer-allergia

Tudósok összefüggést fedeztek fel a gyermekkori elhízás és az élelmiszer-allergia között. Az orvoskutatók úgy vélik, hogy a felnőttkori elszánt, céltudatos, mégis sikertelen fogyókúra mögött is gyakran az élelmiszer-allergia, vagy táplálék-intolerancia húzódhat meg. Előbbiről abban az esetben beszélünk, ha egy bizonyos táplálék-összetevő mindig beindít egy, az allergiára jellemző immunológiai folyamatot.  A táplálék-intolerancia pedig azt jelenti, hogy ugyan a kellemetlen tünetek jelentkeznek egy bizonyos táplálék-összetevő elfogyasztása után, de a klasszikus allergiás immunológiai folyamat nem játszódik le.

Ha olyan élelmiszereket fogyasztunk, amelyekre érzékenyek vagyunk, akkor az adrenalin- és a noradrenalin-szintje megugrik, ezáltal könnyen gyulladás és vízvisszatartási problémák merülhetnek fel. Jó tudni, hogy  nem csak ez jelenthet gondot: a különféle allergiákra adott antihisztaminok erősítik az étvágyat, továbbá gyakran szinte lenullázzák az energiaszintet.

Mi a megoldás? Kezdd azzal, hogy a feltételezett allergéneket (tej, tejtermékek, glutén, földimogyoró, szója) három hétre iktasd ki az étrendedből, majd fokozatosan, egyesével újra vezesd be. A teszt fázisban nem a fogyókúrára kell fókuszálnod, itt még a cél, hogy azonosítsd azokat az ételeket, amelyek fogyasztása problémát okoz számodra. Abban az esetben ha szezonális allergiától szenvedsz, próbáld ki a természetes antihisztaminokat! Ilyen pl. a flavonoid kvercetint vagy a C-vitamint. A papsajt az egyik leghatékonyabb gyógynövény a szénanátha kezelésében.

Stressz és kimerültség

A krónikus stressz beindítja a kortizol nevű hormon termelődését, amely egyebek mellett rombolja az izomrostokat és rontja a vércukoranyagcserét. Stressz hatására neuropeptid Y nevű molekula szabadul fel nagyobb mennyiségben a szervezetben, mely a zsírsejtek szaporodásához és méretük növekedéséhez vezet.

Amikor a stressz miatt a nyugodt alvás, és a pihenés is veszélybe kerül, az alvás és az éhség-központ szabályozása között működő szoros összefüggés fejti ki nem kívánt hatásait. Ha valaki egy héten át napi 4 óránál kevesebbet alszik, akkor a jóllakottságot jelző hormon, vagyis a leptin vérbeli szintje jelentősen lecsökken, az étvágyserkentő hormon, a ghrelin szintje pedig növekszik.

Mi a megoldás? Meditálj mindennap 30 percet, mert ez segít normalizálni a kortizol-szinted és növeli az étvágycsökkentő szerotonin hormon-szintet. A magnézium közismerten idegrendszer védő hatású, ezért lehetőleg fogyassz minél több teljes kiőrlésű gabonát, citrusfélékét, olajos magvakat, almát, banánt és csonthéjas gyümölcsöt. Jó tudni, hogy az aminosavak csökkentik a szorongást és elősegítik a zsírégetést!

A pajzsmirigy-működés zavarai

A nem kívánt hízást, vagy a kitartó és helyesen folytatott fogyókúra sikertelenséget okozhatja a diétázó pajzsmirigy alulműködése is. A pajzsmirigy hormonjai többek között az anyagcserért és az energia-háztartásért felelősek, elégtelen működése esetén fáradékonysághoz, és elhízáshoz vezethet. A pajzsmirigy alulműködésének árulkodó tünetei lehetnek továbbá  szemöldök ritkulása, székrekedés és száraz bőr is.

Mi a megoldás? A pajzsmirigy hormonjainak szintjét, azaz a megfelelő működést egy rutinszerű vérvizsgálattal kiderítheti az orvos. Ahhoz, hogy magad pörgesd fel a hormonok működését, a szervezetnek jódra van szüksége. Fogyaszthatsz még néhány szem brazil diót nap mint nap, ez a gyümölcs ugyanis gazdag szelénben, amely kulcsfontosságú a pajzsmirigy alulműködésének kezelésében.

Hormonok szintje

A fenti bejegyzésekből már kiderült, hogy a hormonok jelenléte azért különösen fontos szereppel bírnak a  fogyókúrára. Bírhatnak stimuláló, vagy blokkoló jelleggel a fogyókúrában érintettek étvágyára. Egy hozzávetőlegesen 10 héten  át tartó diéta során a hormonhaztartás változása érdekesen alakul; az étvágycsökkentő hatást eredményező hormonok – mint a leptin, peptid, amilm, inzulin – koncentrációja csökken, az étvágy növeléséért felelősek, mint a – ghrelm – pedig növekedést mutatnak. Ez az állapot a diéta után is fennmarad még hozzávetőlegesen egy évvel, tehát a fogyókúra befejeztével sem normalizálódik e hormonok szintje. Az ok egyszerű: az agy még ekkor is éhségről ad jeleket a szervezetnek.

Mi a megoldás? Egyél sok omega 3 zsírsavban gazdag ételt, amelyek emelik a leptin-szintedet és elősegítik a jóllakottságérzet kialakulását.

Szeretkezz sokat, mert a testi örömök gyakorlása közben emelkedik a dopaminszint, amely a jóllakottságérzés minél hamarabbi észleléséért is felel!

 

Kapcsolódó bejegyzések

  • Vitaminokkal a zsírfelesleg ellen A vitaminok és a fogyókúra kapcsolata A kíméletes, ugyanakkor eredményes fogyókúrázáshoz olyan élelmiszereket érdemes választani, amelyek egészségesek, ízletesek és természetes módon […]
  • Nagymamáink fogyókúrája Nagymamánk fogyókúra módszerei Bizonyára sokaknak nehéz elképzelni, hogy a most olyan törékeny nagymamája is fogyókúrázott egykoron és a legkülönbözőbb módszerekkel próbálta megőrizni, […]
  • Az elhízás típusai Az Egészségügyi Világszervezet kutatásai alapján már korábban kiderült, hogy az ember egészsége szempontjából nagy jelentősége van az elhízás típusának. Ilyen szempontból megkülönböztetünk […]
  • Rágd meg rendesen és fogyókúrázz hatékonyan! Étkezés közben rágj nyugodtan, alaposan és ízletesen! Jó tudnod, hogy az ételek alapos megrágása azért is olyan fontos, mert az emésztési folyamatok már a nyál segítségével […]
  • Fehérjediéta: 1 hét alatt -3 kg! A fehérje, vagy más néven proteinkúra lényege, hogy egy hétig sovány húsokat, sovány túrót, joghurtot és sovány sajtokat kell fogyasztani, ezeket jól kiegészítve tojással és […]

Szólj hozzá!