Sertésszelet mártással

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 1 evőkanál olaj
  • 1 db vöröshagyma
  • 10-15 dkg sertésszelet
  • 1 db uborka
  • mustár

A mártáshoz:

  • 1 kávéskanál liszt
  • 3 evőkanál víz
  • 1 kávéskanál ecet
  • 1 kávéskanál metélőhagyma

A fogyókúrás, sertésszelet mártással elkészítése:

  1. lépés: Egy evőkanál olajat forrósítsunk meg, és tegyünk bele egy kisebb fej apróra vágott vöröshagymát. Rögtön tegyük rá a megsózott sertésszeletet. Mindkét oldalát süssük hirtelen rózsaszínűre.
  2. lépés: Azután fedjük le az edényt, és pároljuk a húst puhára, kb. 10 percig.
  3. lépés: Közben elkészítjük a mártást: egy kávéskanál lisztet 3 evőkanál vízzel, egy kávéskanál ecettel és egy kávéskanál apróra vágott metélőhagymával simára elkeverünk. A keveréket tűzre tesszük, és folytonos keverés mellett simára főzzük.
  4. lépés: Ráöntjük a sertésszeletre, és összeforraljuk.
  5. lépés: A következőképpen tálaljuk: a tányért kirakjuk karikára vágott uborkaszeletekkel. Erre tesszük a húst, majd a húst vékonyan bekenjük mustárral. Végül az egészet leöntjük a mártással.

Jó étvágyat kívánunk!