Harcombe diéta

Heti 2 kiló mínusz!

Tudd meg a túlsúly mögött álló nehézségeket!

Zoe Harcombe 2008-ban forradalmi fogyókúrás módszert publikált. Harcombe táplálkozástudományi szakértő lévén kevés híján húsz évet töltött el azzal, hogy a túlevés okait valamint az ideális súlyvesztés lehetőségeit kutatta.

Ez a fogyókúra éhségérzet és kalóriaszámlálás nélkül ígér tartós súlyvesztést. Ezek mellett pedig az ételfüggőségre, illetve nagyszámú, a helytelen táplálkozással összegfüggő egészségügyi problémára is megoldást kínál.

A sikertelen fogyókúrák okai

Igen komoly okok állnak annak hátterében, hogy valaki minél jobban vágyik arra, hogy elérje a kívánt testsúlyt és karcsúságot, mégsem tud lemondani az édességről, az egészségtelennek számító ételekről. Kutatásai alapján három olyan egészségügyi állapotot határozott meg, mely könnyen okozhat ételfüggőséget, feltörő farkasétvágyat és számos eredménytelen fogyókúrát.

Ezek közé tartozik a Candida albicans nevű élesztőgomba túlzott jelenléte a szervezetben, az ételallergia, illetve bizonyos ételekre való túlérzékenység. Emellett pedig a túlzottan alacsony vércukorszint.

Mindháromra igaz, hogy hosszútávon komoly egészségügyi problémákat okoz. Ezek közé tartozik az emésztési rendellenesség (IBS – irritábilis bél szindróma), állandó felfúvódás, fejfájás, hangulatingadozás és krónikus fáradtság. Az első két probléma pedig súlyos vízvisszatartást okozhat, ezzel is akadályozva a kilók csökkenését és az anyagcsere-folyamatokat.

Hogyan is működik ez a fogyókúra-módszer?

Zoe Harcombe úgy gondolja, hogy a fent említett okok és a hiábavaló fogyókúrák egyfajta ördögi kört hoznak létre. Ugyanis nemcsak előbbiek vezethetnek eredménytelenséghez. Az említett kóros egészségügyi állapotokat a hosszú ideig követett, drasztikus, túl szigorú és bizonyos tápanyagokat nélkülöző vagy épp korlátozó diéták is okozhatják. Fontos megemlíteni azt is, hogy ezek a diéták nem vezetnek tartós fogyáshoz, de az immunrendszert nagymértékben legyengíthetik.

Ezzel ellentétben a Harcombe diéta olyan étrendre épít, amely a fontos tápanyagokat egytől egyig tartalmazza és a diéta követésével éhezned sem kell. Hiszen az éhezés során a szervezet raktározásra rendezkedik be, mindamellett pedig a vércukorszinted is leeshet. A Harcombe diéta során nem táplálod a Candida gombákat. A mesterséges adalékanyagok kiiktatásával enyhíteni tudod az élelmiszer érzékenység (étel allergia) tüneteit.

Fontos!

Amennyiben a fent említett problémák hosszú ideje tartósan fennállnak, akkor mindenképpen fordulj orvoshoz, és vizsgáltasd ki magad! A Candida betegség igazolása esetén a megfelelő diéta alkalmazásával nagymértékben tudod kezelni a tüneteket.

A két fázisból álló diéta egy öt napos, szigorúbb szakasszal kezdődik. Ez segít átállni a megfelelő táplálkozási rendszerre. Ebben a szakaszban távoznak a káros salakanyagok, az emésztésed és az anyagcseréd normalizálódik. Amennyiben tartós súlyvesztés a célod, akkor az öt napos kúra után mindenképpen folytasd a diétát, de az alapszabályokat tartsd be!

A Harcombe diéta alapszabályai

  • Az öt napos kúra után tetszőleges mennyiségben fogyaszthatsz sovány húsokat, halhúst, tojást és zöldségeket. Gombát és krumplit ne fogyassz.
  • Fogyaszthatsz naponta 50 gramm barna rizst (mennyiség szárazon értendő) azonos mennyiségű teljes kiőrlésű gabonából készült tésztafélét vagy 75 gramm zabkását.
  • A zöld fűszereket bátran használd, főzéshez használj olíva olajat és a dresszingek esetében is olajat használj, kerüld az ecetes dresszingeket.
  • Az ételeket lehetőleg fogyaszd nyersen, vagy párolva, sütve, főzve, grillezve.
  • Kerüld a koffein tartalmú italokat, az édesítőket, üdítőket, és az adalék anyagokat tartalmazó élelmiszereket.
  • A nagy mennyiségű gyümölcscukor elősegítheti a Candida gombák szaporodását, ezért napi két darab gyümölcsöt fogyassz. Bogyós gyümölcsök esetén ez két-három marék legyen.
  • Ötödik nap után mindennap megihatsz egy deci vörösbort és elfogyaszthatsz két kocka étcsokoládét.

 

Mintaétrend a hatékony fogyókúrához

Tízóraira és uzsonnára fogyassz egy kis doboz élőflórás joghurtot, illetve zöldséget tetszőleges mennyiségben.

1. diétás nap

Reggeli: készíts rántottát két tojásból, és egyél mellé egy paradicsomot, egy zöldpaprikát.

Ebéd: 15 dkg olívaolajban sütött csirkemell, tetszőleges mennyiségű zöldségsalátával tálalva.

Vacsora: egy vagy két paprikát tölts meg 5 dkg barna rizzsel és vegyes, párolt gyümölcsökkel.

2. diétás nap

Reggeli: rántotta két tojásból, két szelet sovány sonkával.

Ebéd: egy kis konzerv tonhalat keverj össze egy főtt tojással, tetszőleges mennyiségű zöldségsalátával, fekete borssal és néhány kanál olívaolajjal.

Vacsora: 5 dkg barna rizs, mellé tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta két evőkanál olívaolajjal.

3. diétás nap

Reggeli: 75 g zabkása.

Ebéd: tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta, 10 dkg sült csirkehússal vagy két főtt tojás.

Vacsora: egy egész tengeri halfilé, tetszőleges mennyiségű zöldségsalátával tálalva.

4. diétás nap

Reggeli: 10 dkg puffasztott barna rizses müzli egy kis doboz élőflórás joghurttal.

Ebéd: 15 dkg grillezett lazac, tetszőleges mennyiségű zöldségsaláta három evőkanál élőflórás joghurttal.

Vacsora: 50-75 g teljes kiőrlésű tészta paradicsomszósszal.

5. diétás nap

Reggeli: rántotta két-három tojásból, néhány szelet sovány sonkával.

Ebéd: 15 dkg roston sült vagy grillezett csirke, tetszőleges mennyiségű zöldségsalátával.

Vacsora: 15 dkg grillezett csirkehús, tetszőleges mennyiségű zöldségsalátával.

 

A diétát várandós és szoptatós kismamák, tinédzserek, valamint daganatos és emésztőszervi megbetegedésben szenvedők nem alkalmazhatják.

A diéta megkezdésekor kérd ki háziorvosod véleményét.