Ahhoz, hogy helyén kezeljük a táplálkozást és annak lelki vonatkozásait, tisztában kell lennünk, néhány biológiai ténnyel. Mindenképpen tudnunk kell arról, hogy hatalmas különbségek mutatkoznak meg abban, hogy milyen öröklött stabilizációs ponttal születtünk. Az is lehet, hogy csupán azért vannak méretbeli problémáid, mert lelki problémákkal küzdesz. Ezzel a cikkel megpróbálunk neked segíteni abban, hogy megtaláld az alakodnak és a lelkednek is leginkább megfelelő fogyókúrás módszert.
Elképzelhető, hogy a súlyproblémád oka a lelkedben keresendő.
Táplálkozás: Gének & biológia
A génjeinkben kódolt információ meghatározza, hogy szervezetünk mennyi, és milyen nagyságú zsírsejt meglétekor érzi jól magát. Amikor ezt figyelmen kívül hagyjuk, és ettől jelentősen el akarunk térni (pl. fogyókúrázáskor), óriási erőfeszítések révén is többnyire csak időleges eredményt érünk el.
Mi ennek az oka?
Amennyiben a súlyváltozással párhuzamosan, vagy azt megelőzően mélyreható mentális változás nem következik be – rendszeres testmozgást is magában foglaló életmódhoz kapcsolódva – akkor szervezetünk az erőszakolt kalóriamegvonásban testileg és lelkileg is elfárad, kimerül, „viselkedésünk” pedig túlzott étkezésbe csap át. Hosszabb távon az eredmény az lesz, hogy testünk (súlyunk) előbb-utóbb visszatér öröklött egyensúlyi állapotához.
Szintén öröklött és nagyrészt akaratunktól független, hogy milyen anyagcsere-sebességgel rendelkezünk. A lassabb anyagcsere automatikusan több tápanyag raktározásával jár együtt. Ezen az életmódunkkal – pl. rendszeresen végzett kiadós sportolással – jócskán lehet módosítani!
Evéssel csökkented a feszültséged?
Az ember ún. alapvető motívumait (ilyen a táplálkozás mellett a folyadék-háztartás, testhőmérséklet-szabályozás, szexualitás és az anyai viselkedés, valamint a környezet megismerésére irányuló szükséglet) leíró, ma elfogadott elmélet az optimális arousal elve. Eszerint a szervezetünk (elsősorban az idegrendszerünkön keresztül) úgy működik, hogy igyekszik fenntartani a leghatékonyabb működést biztosító, optimális aktivitási szintet.
Egy szervezeti hiányállapot – a táplálkozás esetén ez az éhség – esetén testünkbe „beépített” biológiai érzékelők révén agyunk tudomást szerez a hiányról, és feszültség lesz úrrá rajtunk. Az arousal-szintünk megnő, és arra késztet bennünket, hogy megfelelő viselkedés (=evés) révén ezt a kellemetlenül magas feszültséget csökkentsük. Ezért az emberi ideg-rendszer hihetetlen szervezettségű idegsejtjei a felelősek.
Vigyázat! Az aktivációs szintünket kialakító biológiai visszajelzéseket lekünk belső, erősen szubjektív minősítő folyamatai erősen torzíthatják. Az anorexia nervosa-ként jegyzett betegség esetében pl. a testkép torzulása (amikor a saját testformát irreálisan nagynak érzékeljük) elnyomja az éhség érzetet.
Nassolással vígasztalod magad?
Másik lehetősége az alapvető motívumok félrecsúszásának, amikor egyik szükséglet a másik számára mintegy csatornaként szolgálva, ideiglenesen helyettesíti azt. Az élettani szükségletek ugyanis, mint „ősmotívumok”, bonyolult (azonban hibás!) tanulási mechanizmusokon keresztül kiválthatják, helyettesíthetik egymást.
- Alapvető példa erre az a személy, aki azt hiszi, hogy éhes – valójában pedig (olykor tudattalanul) vigasztalásra, törődésre vágyik, esetleg komoly függőségi igénye lehet.
- További példa, amikor valaki éjszaka is sokat dolgozik, kimerül, és többszöri evéssel, dohányzással tartja ébren magát.
Fontos tudnunk és tudatosan kezelnünk, hogy napjainkban a „fejlett” fogyasztói társadalmunkban a legtöbben ritkán kerülünk a tartós élettani nélkülözés állapotába, ezért többnyire nem éhséget érzünk, hanem étvágyat! Jó tisztában tenni azzal, hogy a tartós fogyasztási cikkekkel is hasonló a helyzet. Vágyunk rájuk, mert a reklámban láttuk, a barátnőnknek vagy a szomszédnak már van – de amúgy ritkán hiányoljuk őket. És vajon a párkapcsolatokat mennyire fogyasztjuk? (És mennyire tartósan?)
Divatos fogyókúra, vagy életmódváltás?
Nagyon sokan fordulnak segítségért végső tanácstalanságukban a legkülönbözőbb fogyókúrás programokhoz. Ezek az esetek egy részében látványos fogyással járnak, hiszen – ahogy az a kúra szóban benne is van – viszonylag rövid ideig, a korábbihoz képest jelentős kalóriamegvonást jelentenek a szervezet számára.
Azokban az esetekben, amikor a fogyókúrázó bírja kellő akaraterővel, mert egy fogadás, a közelgő esküvője, esetleg egy szerencsésebb kimenetelű infarktus miatt kellőképpen motivált, sok esetben tényleg szemmel látható és mérhető súlyvesztés érhető el – általában rövid távon. Általában azonban a kellő lelki, mentális változás hiányában (amikor a túlsúlyhoz vezető érzelmi problémák nem oldódtak meg, valamint az illető nem kapott személyre szabott, konkrét segítséget életmódja megváltoztatásához) a látványos eredmény leginkább a személy az emberfeletti akaraterejének diadala.
Az ilyen esetekben a fogyókúra érzelmileg kifárasztja, szinte lemeríti a személyt. Ilyenkor a kúra befejeztével – mintegy pihenés, leeresztés gyanánt – hajlamos az egyén annyira elengedni magát, hogy kontrollálatlan evészetekbe feledkezik bele, és igencsak hamar visszaszedi korábbi kilóit.
Lélekre szabott fogyókúra. Kutatások igazolták, hogy valódi és tartós változást csak pszichológia módszerekkel végzett viselkedésmódosító programokkal lehet elérni. Ezen programok hatására ugyanis fokozódik az „énhatékonyság” érzése, amely a korábbi önbizalom fogalmának fel meg és ez talán a legerősebben befolyásolja a viselkedési tendenciákat. Nyugat-Európai tapasztalatokra alapozva kimutatták továbbá azt is, hogy az ilyen testsúlycsökkentő programok hatékonyságát szintén növeli, ha mindezt komplex módon (az élet több, fontos területére kiterjedően) és személyre szabottan hajtják végre.
Társas hatások
Az a mód, ahogyan a csoport, amelynek tagjai vagyunk, vélekedik a világról, az életről, alapvetően befolyásolja a mi szemléletünket is – még akkor is ha alapvetően ha ennek nem is vagyunk tudatában. Nagyobb esélyünk van egy viszonylagos függetlenség (lelki autonómia) kivívására, ha értjük szűkebb-tágabb környezetünk folyamatait. Igaz ez lelki egyensúlyunk, táplálkozásunk feltételeire is.
Az egyensúly elvesztése
Életünk egyensúlyának törvénye nem új felfedezés. Míg itt, a technikai fejlettségére szinte gőgösen büszke Nyugaton, természeti környezetünk már-már végzetesnek tűnő pusztítása, emberi világunk torzulása, kiüresedése csupán az utóbbi évtizedekben figyelmeztet minket az egyensúly elvesztésére – addig a keleti kultúrában, filozófiában évezredek óta meghatározó az egyensúly gondolata.
Taoizmus nyugaton
Lassan mindenki számára világossá válik, hogy a keleti vallások és a nyugati tudomány ugyanarról beszél. A Magyarországon sokszor még mindig értetlenkedéssel kísért taoizmus tulajdonképpen nem más, mint természettörvény, vagyis az „örök-világ” törvénye, amely a természet (égi, földi és emberi világ) állandó körforgását, más szóval egyensúlyát írja le. E körforgásban létrejövő egyensúly legplasztikusabb példája az évszakok örök váltakozása. Ősszel a JIN (női) princípium kezd el növekedni, a nyáron túlsúlyba jutott JANG (férfi) princípiummal szemben. Mesterségesen felgyorsított és hamis vágyakkal felhizlalt világunkban a legtöbben nem értik még, hogy nincs miért szomorkodni télen, hiszen a tél a tavasz és a nyár része, ahogyan az elmúlás a születésé, és a fájdalom a gyönyöré.
Egyensúly
A keleti filozófiák (mintegy a túlzottan anyagi orientáltságú nyugati gondolkodás ellenpontjaként) a szellemi-lelki dimenziókat hangsúlyozzák – ezért is lesznek egyre népszerűbbek nálunk. Arra figyelmeztetnek bennünket, hogy ne igyekezzünk túlzott erővel megragadni és szilárdan birtokolni a világ dolgait, legyenek azok tárgyak, személyek, vagy gondolatok, érzelmek – hiszen minden múlandó, az örök változásban, körforgásban tünékeny.
Vigyázzunk nagyon a túl szoros, túl határozott kötődésekkel – állítja a taoizmus -, akár pozitívak, akár negatívak, és inkább befelé figyelve a belső békénk, egyensúlyunk kialakításán fáradozzunk.
Az autonóm, azaz belülről irányított ember – bár társak között érzi legjobban magát – saját, szilárd értékrenddel bír, nem akar kényszeresen másoknak megfelelni, és jól tűri a többségtől való különbözést. Az önmegvalósítók gyermeki spontaneitással (de nem felelősségvállalás nélküli érzelmi infantilizmussal) élik át az életüket. Képesek olyannak elfogadni magukat, amilyenek, jó humorérzékük van, őszinték és az érzéseikre hallgatnak, mintsem tekintélyeknek engedelmeskednének. Ez nem kis dolog manapság, különösen ha hozzátesszük, hogy napjainkban a legfőbb tekintélyt a többség, a média, a divat jelenti.
Az önmegvalósítók, akiket sokszor szabálytalanoknak, kicsit „őrülteknek” lát a többség, mernek új dolgokat kipróbálni, mintsem görcsösen ragaszkodnának az ismerős régihez. (De ez nem elsősorban a média „parancsára” anyagi értelemben vett fogyasztásra vagy a szexuális „változatosságra” vonatkozik, hanem érzelmi-, intellektuális és esztétikai élményekre.)
És mi köze van a lelki autonómiának az étkezéshez? „Csupán” annyi, hogy minél távolabb vagyunk az önmegvalósítástól, annál kevesebb esélyünk van életünkben egészséges lelki egyensúlyt létrehozni, és ebből kifolyólag táplálkozási egyensúlyt megvalósítani!
A hit és más hatásos technikák
Az autonóm és önmegvalósító emberek szinte kivétel nélkül használnak olyan mentális technikákat, – még ha nincsenek is ennek tudatában – amelyekkel képesek belső egyensúlyt, megnyugvást, a külvilágtól való viszonylagos függetlenséget teremteni. Bármilyen furcsának is tűnik, de ilyen „technika” lehet többek között
- a rendszeres úszás,
- mély érzelmi kapcsolat,
- a jóga és
- a hit is.
Mindezen eljárások közös jellemzője az elmélyedés valamilyen nem kötelező tevékenységben, és a befelé fordulás. Ők azon kevesek, akik önmagukkal harmóniában, egy dinamikus egyensúly folyamatában tudnak őszintén, az érzéseikre hallgatva cselekedni, mert hisznek abban, hogy erőfeszítéseiket előbb-utóbb siker koronázza. Ez utóbbi hitet – amely az életbeli problémákkal való megküzdésben, a tényleges viselkedés szabályozásában központi szerepet játszik – nevezi a lélektan a korábbi önbizalom fogalma helyett „énhatékonyságnak”.
Zavarok: A lélektani háttér és veszélyek
A táplálkozási zavarok esetében a természetesen beépített kiegyensúlyozó mechanizmusokat lelki, érzelmi tényezők gyakran felülírják.
Az Anorexia – Nő sem akarok már lenni
Az anorexia nervosában szenvedő nőt (mert döntő többségük 20-as, 30-as éveiben járó, felső közép- vagy felső osztálybeli nő), egyrészt eltorzult testkép, másrészt feltörekvő családja részéről ránehezedő elvárások jellemzik. Ezen elvárások önmagukban persze egyáltalán nem károsak, hiszen fontos mozgatórugói lehetnek életünknek.
Abban az esetben azonban , ha valakiben nem alakulnak ki szilárd, belső (saját!) motivációk egy hivatás, életstílus, életpálya mellett, hanem csupán átvesz értékeket, mert képtelen ellentmondani az erős szülői nyomásnak, akkor fennáll a veszélye a megbetegedésnek.
Azt, amit az adott személy nem tud megfogalmazni szóban, megfogalmazza öntudatlanul a testével: „Nem akarok megfelelni nektek, nem akarom mások életét élni – sőt, még nő sem akarok lenni!”
Sok anorexiás nőben olyan drasztikus mértékben lecsökkennek a természetes zsírraktárak, hogy egyrészt már régen nem nőies – legalább is a férfias férfiak számára -, másrészt alkalmatlanná válik a gyermek nemzésére, kihordására és táplálására. Mindezekhez ugyanis zsírhoz kötődő vitaminok és hormonok kellő mennyisége szükséges. Az étkezés megtagadása tehát a stresszkeltő családi követelmények között az önkontroll gyakorlását jelenti.
A bulimia
A másik jellegzetes étkezési zavart, a bulimiát a „zabálások” és az étel eltávolításának erőszakolt kísérletei, illetve ezek periodikus váltakozásai jellemzik. Ez a betegség a laikusok számára nem tűnik fel, hiszen a bulimiás kinézetre normál súlyú, és mind az evészetek (este, édességek formájában, alkalmanként mintegy 5000 kalória mennyiségben), mind a megtisztulások (hánytatással, hashajtókkal, esetleg megterhelő mozgással) többnyire titokban zajlanak.
A bulimia gyakorisága jóval nagyobb, mint az anorexiáé, és szociális helyzettől független.
Ami közös az ilyen betegekben, hogy az identitásérzés (a „Ki vagyok én?” kérdésre adott kielégítő válaszok) és az önértékelés (elegendő pozitív jelzőt tudok-e felsorakoztatni a nevem mellett) hiányában szenvednek.
Ehhez kapcsolódó tapasztalat, hogy igen sok a depressziós közöttük, ilyeténképpen viselkedésüket úgy is értelmezhetjük, hogy az ételt a magukban érzékelt üresség kitöltésére használják.
Vigyázat! Míg az anorexia a női biológiai szerepre való alkalmatlanságon túl, akár halálos legyengüléshez vezethet, addig a bulimia ( a hányás és hashajtózás miatt ) a kálium-egyensúly felborulását – és ennek következtében pl. szívritmuszavarok – kialakulását eredményezheti.
Mi lehet a megoldás?
Az életegyensúly kialakítása!
Néhány tipp, hogy megtaláld önmagad, és a lelki boldogság útjára lépj. Ezek után már könnyű lesz a „külső harmónia” megtalálása:
Önismeret: Kellő őszinteséggel szembenézve magunkkal, életünk összefüggéseinek, céljaink, vágyaink, eszközeink, erőforrásaink tisztázása.
Belső harmónia: Megismerve az egyensúlyteremtés technikáit, fokozatosan kialakítható az önelfogadás, az önszeretet, az önértékelés és az önbecsülés.
Kapcsolataim: Tárgyakhoz, eszmékhez, személyekhez (beleértve saját magam, és a testem is!) illetve gondolatokhoz és érzésekhez való viszonyom.
Kapcsolatom a testmozgással: Mit gondolok, és hogyan érzek? Történet, aktuális állapot, jövőre vonatkozó terveim.
Szakmai segítségem: Kikhez fordulhatok, ha hatékony és hosszú távú változást akarok elérni?
Túl bonyolultnak tűnik? Talán igen, de a tét sem kicsi: A saját boldogságod a cél!